Hírek

2017-10-10

BÖLCSŐDEI SZAKÁCSOK A DÖNTŐBEN!
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) idén is meghirdette a közétkeztetési szakácsversenyt, melynek célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése. A háromfordulós – selejtezőből, regionális elődöntőkből és döntőből álló – versenyen 2 fős csapatok vehetnek részt. A versenyzőknek 3 fogásos, most felnőtteknek szánt menüt kell megtervezniük, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll. A versenymenüben kötelező szerepelnie csirkének vagy afrikai harcsának, friss parajnak és/vagy spárgának, szezonális gyümölcsnek és/vagy zöldségnek, valamint rizsnek vagy tésztának. Az előírt alapanyagokon túl bármilyen további élelmiszer felhasználható, azonban az ételsorok elkészítésekor a felhasznált alapanyagok beszerzési összértéke nem haladhatja meg az egy étkezőre jutó nettó 450 Ft-ot. Az egy egységes Balatonlellei Füles Mackó Bölcsőde főzőkonyhájának 2 szakácsa, Tölgyesi Ferencné Kati és Kertes Noémi is benevezett a versenyre, a selejtező után tovább jutottak a regionális elődöntőbe, melyre 2017. október 8-án, Budaörsön került sor. Kati és Noémi 52 csapat közül bejutott egy fantasztikus, fegyelmezett főzés után a legjobb 12-be, ezzel továbbjutottak a döntőbe, képviselve az összes bölcsődét.

A döntő megmérettetés 2018. február 9-én lesz a BOCUSE D’OR MAGYAR DÖNTŐT követően. A neves zsűri és a szervezők szerint történelmet írtak, még soha nem jutott el idáig bölcsőde csapata. A szakácsok nagy szeretettel és alázattal készülnek az utolsó megmérettetésre.

KATI ÉS NOÉMI A KÖVETKEZŐ MENÜSORRAL INDULT:

SPENÓTKRÉMMEL TÖLTÖTT TOJÁS

TÚRÓVAL, MEDVEHAGYMÁVAL TÖLTÖTT CSIRKECOMB TEJFÖLÖS KABÁTBAN, SÁRGARÉPÁS KÖLESSEL ÉS MENTÁS ZÖLDBORSÓ MÁRTÁSSAL

CSOKOLÁDÉS RIZSFELFÚJT ERDEI GYÜMÖLCS SZÓSSZAL ÉS CITRUSSAL

Kati és Noémi a balatonlellei bölcsődében  is innovatív, kreatív munkát végez szívvel, lélekkel a bölcsődei ellátottakért. Bölcsődei menüsoruk is hasonlóan íncsiklandozó, nem ragadnak le kizárólag a szokványos ételeknél.  6 hetes forgó étlappal dolgoznak, szezonnak megfelelő változtatásokkal, illetve figyelembe véve az ellátottak korát és szükségleteit. Ételeikkel biztosítják a gyermekek egészséges, tápláló és jó ízű étkeztetését, mindezt az élelmiszer-biztonsági, élelmezés-egészségügyi és egyéb előírások teljes betartásával.


2017-10-09

Személyiségi teszt – jó szível ajánljuk a 16Personalities tesztjét, mely konkrét és pontos leírást ad önmagunkról, hogy kik is vagyunk és miért úgy csináljuk a dolgunkat, ahogy csináljuk. Kiválóan alkalmazható intézményvezetőknek is a munkatársak megismeréséhez. Teszt kitöltése!


2017-09-28

Módosult a Még jobb kezekben EFOP-1.9.9-17 – bölcsődei szakemberek szakmai fejlesztése című felhívás. Tájékoztatjuk tisztelt támogatást igénylőket, hogy a támogatási kérelmek benyújtására rendelkezésre álló idő meghosszabbításra került. A módosítás révén 2017. november 30. napig van lehetőség az összeállított kérelmek beküldésére. Bővebben


2017-09-22

Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr!
A mellékletben csatoljuk Novák Katalin államtitkár asszony és Fűrész Tünde miniszteri biztos asszony - az EFOP-1.9.9-17 „Még jobb kezekben – bölcsődei szakemberek szakmai fejlesztése” című pályázati felhívással kapcsolatos - tájékoztató levelét.

A pályázati felhívás az alábbi linken érhető el: https://www.palyazat.gov.hu/mdosult-a-mg-jobb-kezekben-blcsdei-szakemberek-szakmai-fejlesztse-cm-felhvs-1

A tájékoztató levélben foglaltaknak megfelelően várjuk szíves visszajelzésüket a bolcsode@emmi.gov.hu címre 2017. szeptember 26. (kedd) 10 óráig.

Novák Katalin államtitkár asszony és Fűrész Tünde miniszteri biztos asszony megbízásából,

Üdvözlettel,

Kovácsné Bárány Ildikó
főosztályvezető
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Népesedés- és Gyermekügyi Főosztály
1055 Budapest, Szalay u. 10-14.
Tel.: 06-1-795-4074
Mobil.: 06-30-588-5454
e-mail: ildiko.barany@emmi.gov.hu


2017-09-19

Új jogszabály jelent meg! Az emberi erőforrások minisztere a 19 és 20/2017. (IX. 18.) EMMI rendelete a bölcsődei dajka, a bölcsődei szolgáltatást nyújtó személy és a napközbeni gyermekfelügyelet szolgáltatást nyújtó személy képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről címmel. Továbbá az egyes miniszteri rendeleteknek a gyermekek napközbeni ellátásával,
valamint az örökbefogadásra való felkészítéssel kapcsolatos módosításáról. A Magyar Közlöny 149. számában található és olvasható. Töltse le itt.


<<<EGYESÜLETÜNK>>>
<<<ESEMÉNYEK>>>
<<<TAGOKNAK>>>

Az elhivatottság mellett legalább annyira
fontos a megfelelő szakmai háttér.
Egyesületünk azokat a szakembereket képviseli és segíti, akik ebben a szellemben végzik munkájukat.
Még nem tagunk?

 

 

Bölcsődék napja 2018.

Az egyesületünk számára fontos, hogy tagjai megfelelő információkkal rendelkezzenek munkájuk, feladatuk végzéséhez. Ezért olyan ismereteket szeretnénk közzé tenni melyek ebben segítenek.

 

MEGNÉZEM MEGNÉZEM MEGNÉZEM
<<<OKTATÁSI LEHETŐSÉGEK>>>
<<<KUTATÁSTÁMOGATÓ>>>
<<<PÁLYÁZATOK>>>

A bölcsőde kisgyermeknevelői mindannyian szakképzett dolgozók, ... nevelése, minél több élmény, tapasztalási lehetőség biztosításával, boldog, derűs ...

 

Magyarországon még mindig az egyik legmegosztóbb kérdés az, hogy mennyi idősen érdemes közösségbe adni egy kisgyereket.

 

Erasmus+ KA1 – Szakképzési Mobilitás – “EDUCHILD” projekt (2017-1-HU01-KA102-035581) 


Az EDUCHILD - Education in Multicultural Context for Early Childhood egy mobilitási projekt szakképzésben tanulók és munkatársak számára. A projekt a 0-3 éves (ECEC - Early Child Education and Care) gyermekek multikulturális nevelésére összpontosít, és kapcsolódik az Erasmus + KA2 "MECEC +" projekt tevékenységeihez és célkitűzéseihez, amelyben a koordinátor Galileo Progetti és a fogadó Arca Cooperativa Sociale partnerek, s amelynek célja a kisgyermeknevelők számára a szakmai képzés minőségének korszerűsítése és fejlesztése a multikulturalizmus és az inklúzió szempontjából. A multikulturális koragyermekkori nevelés rendkívül aktuális és fontos téma a társadalom és az Európai Unió számára. A kisgyermeknevelők képzésének követnie kell a társadalomban zajló változásokat annak érdekében, hogy a jelenlegi és a jövőbeni szakemberek számára megfelelő kompetenciákat nyújtson, nemcsak az etnikai és kulturálisan vegyes gyerekcsoportok legoptimálisabb ellátásához, hanem annak garantálására is, hogy a koragyermekkori nevelés minden gyermeknek és családnak egyenlő esélyeket és kompetenciákat biztosítson a sikeres iskolai és szakmai előmenetelhez. Az EDUCHILD projekt célja továbbképzési lehetőség nyújtása a konzorciumi partnerek (MSZC Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma; Magyar Bölcsődék Egyesülete) munkatársai és tanulói számára, hogy felhívja a figyelmet erre a témára, és a jelenlegi és a jövőbeni nevelők kompetenciáit fejlessze. A mobilitási projekt tervezett elemei: 5 hetes és 8 hónapos szakmai gyakorlatok 10 jövőbeni kisgyermekgondozó, - nevelő számára, valamint tanulmányút 6 munkatárs részére Olaszországban, a firenzei ARCA Cooperativa böcsődéiben, amely vezető szerepet játszik a gyermekkori szolgáltatások, a multikulturalizmus és az inklúzió területén.

 

A mobilitási projektben részt vevő kollégák beszámolója a Kisgyermeknevelő című kiadvány 2018. évi kiadásában lesz olvasható, 2018. őszén.

 

  

 

Akár 600 millió forint támogatás bölcsődéknek, óvodáknak.

 

 

MEGNÉZEM MEGNÉZEM MEGNÉZEM

BÖLCSŐDE KERESŐ

Kérem adjon meg pár paramétert.
Az irányítószám mezőbe Budapest esetén kérjük kerületet írjon számmal.



Jó reggelt kívánunk minden Bölcsődei Munkatársunknak ezen a mai ünnepnapon, Bölcsődék Napján!

 

Erre az ünnepre egy kisfilmmel is készültünk, melynek összeállítása közben átélhettük az összefogás, a Veletek való közös munka

örömét, az elmúlt évek közös élményeit. A készülődés minden pillanata felemelő érzés volt, mely megsokszorozta erőnket és a

jövőbe vetett hitünket.

Kívánjuk, hogy a film megtekintése közben Ti is éljétek át ezeket a pillanatokat!

https://www.youtube.com/watch?v=fQDTkIbX4A8&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2S-XUod-64r6oKAj3ajr_Df3uYyQ5U73oPU7_QsU7jVHlHJ0OAqdmBaQo

 

2017 Magyar Bölcsődék Egyesülete